A ByteDance tulajdonában lévő TikTok bejelentette, hogy véglegesen visszavonja a TikTok Lite verziójában található jutalomprogramját az Európai Unióban. A hírt az Európai Bizottság közölte hétfőn - írta meg a Reuters.
Az Európai Unió tagállamai valószínűleg támogatják a kínai elektromos járművekre tervezett büntetővámok bevezetését novemberben, ahogy azt a blokk kereskedelmi biztosa, Valdis Dombrovskis ismertette. A magyar kormány ellenzi az intézkedéseket, miközben Kína a szabályok kijátszására készül. Utóbbi ellen Brüsszel egy másik fegyvert is bevethet, amin megint csak veszíthet a magyar gazdaság.
Az Európai Unió tagállamainak élelmiszerbiztonsági szakértői két hónappal ezelőtt javaslatot tettek 13 hatóanyag jogi szabályozására az Európai Bizottságnak.
A Lukoil orosz anyacége elleni ukrán szankció miatt csak a Lukoil olajkereskedő leánycégének, a Litasco-nak az olajszállítása esett ki Magyarország és Szlovákia felé, ami korlátozott mennyiség, a többi három kereskedőcég át tudja hozni Ukrajnán a Lukoiltól tulajdonjogilag átvett olajat – tudta meg a Portfolio az ügyre rálátó szakmai forrástól. Mindez megerősíti azt a korábbi információnkat, miszerint ott volt már Volodimir Zelenszkij ukrán elnök asztalán egy szankciómódosítási terv, amely tisztázta volna, hogy a Litasco által áthozandó olajat átengedhetik Ukrajnán, de azt mégsem írta alá.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ismét megbeszélést folytatott a magyar energiaellátásról, különös tekintettel az orosz Lukoilra vonatkozó ukrajnai szankciókra és azok nyersolajszállításokra gyakorolt hatásaira. Dombrovskis biztosította Szijjártót, hogy az Ukrajnán keresztül Magyarországra és Szlovákiába irányuló olajtranzitokat nem érintik a szankciók, amennyiben a Lukoil nem a tulajdonosa az olajnak. A felek megállapodtak az együttműködés folytatásában, miközben Magyarország részletes dokumentációt nyújt be nyersolajszállítási szerződéseiről az Európai Bizottságnak, amely kész frissíteni elemzését az új információk alapján.
Az Európai Bizottság külön csapatot hozott létre, hogy felkészüljön Donald Trump esetleges visszatérésére a Fehér Házba, és stratégiát dolgozzon ki az Egyesült Államok kereskedelempolitikájában és Ukrajna támogatásában bekövetkező esetleges változásokra. A csoport azt is vizsgálja, hogy milyen következményekkel járna egy Kamala Harris-elnökség, és hogyan kellene Brüsszelnek reagálnia a novemberi amerikai választások utáni politikai változásokra – írja a Financial Times.
Az európai ombudsman előzetes véleményében megállapította, hogy az Európai Bizottság „hivatali visszásságot” követett el, amikor kezdetben megtagadta a természet helyreállításáról szóló törvénnyel kapcsolatos dokumentumok kiadását a magyar Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli agytrösztjének.
Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa felszólította a magyar kormányt az orosz és belarusz állampolgárok számára megnyitott Nemzeti Kártya nevű tartózkodási engedélyek kiadásának felülvizsgálatára. Augusztus 19-ig vár válaszokat a magyar hatóságoktól, hogy mennyire jelent biztonsági kockázatot a rendszer kiterjesztése az orosz állampolgárokra.
Nincs ellátásbiztonsági veszélye Magyarországra és Szlovákiára nézve annak, hogy Ukrajna blokkolta a Lukoil olajszállításait a két ország felé, így nincs szükség arra, hogy sürgős konzultációt hívjon össze az Európai Bizottság Ukrajnával, a két országnak pedig aktívan kell dolgoznia az orosz olajról való leváláson, az Adria-vezeték kapacitása erre elegendő lenne – gyakorlatilag ezt üzente vissza írásban az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős alelnöke a magyar és a szlovák külügyminiszternek. A levél kiszivárogtatásával szinte egy időben jelent meg a horvát miniszterelnök Youtube-videója, amelyben azt jelezte: levelet írt Orán Viktor kormányfőnek, amelyben jelezte: készek segíteni az orosz olajról leválásban.
Brüsszel egy sor olyan követelményt fogalmazott meg, amelyeket az Egyesült Királyságnak teljesítenie kell ahhoz, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a meglévő brexit-megállapodások mellett, és hogy jobb kapcsolatot alakítson ki az EU-val.
Az Európai Unió kötéltáncot jár a Kínával való kereskedelmi vitáinak rendezésénél, a kettősséget pedig jól tükrözi Giorgia Meloni olasz miniszterelnök látogatása is, aki egyszerre békülne Pekinggel, és érvényesítené gazdasági érdekeit. Az EU igyekszik befektetéseket vonzani az ázsiai országból, ugyanakkor szigorúan fellép a versenykorlátozó gyakorlatok ellen és csökkenteni próbálja az alapanyagfüggőségét. Brüsszel ezért egy olyan fegyveréhez nyúlhat, amely kikezdheti a magyar gazdaságot is.
Miután azzal vádolta meg a Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottságot, hogy onnan jöhetett az ötlet arra, hogy az ukránok szankcionálják a Lukoil olajtranzitját, visszaüzent a Bizottság, miszerint csomó adatot, információt bekértek a két országtól és Ukrajnától is.
Az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól vár tisztázást az új vízumrendszer alkalmazási köréről, amely biztonsági aggályokat vetett fel az EU-ban. A nyolc ország – köztük Oroszország és Fehéroroszország – állampolgárai számára gyorsított beutazást lehetővé tevő rendszert bírálatok érték, mivel az Európai Népppárt egy levélben jelezte aggodalmát, hogy a magyar nemzeti kártya lehetővé teheti az EU-n belüli kémtevékenységeket, és veszélyeztetheti a schengeni térség biztonságát.
Az európai kormányok utolsó reménysugara a tőkepiaci unió (CMU) terv, amelynek célja, hogy a kontinensen jelenleg bankszámlákon tartott 10 000 milliárd eurónyi megtakarítást felszabadítsák és a tőzsdén fektessék be, ezzel ösztönözve a gazdasági növekedést. A CMU középpontjában az áll, hogy integrált és hatékony tőkepiacot hozzanak létre, amely megkönnyíti a vállalatok finanszírozáshoz jutását és elősegíti a határokon átnyúló befektetéseket. Egyelőre viszont sok a kockázat és a tagállamok egy része is ellenáll.
Az Európai Unió kétlépcsős kereskedelmi tervet készít Donald Trump amerikai elnök esetleges második ciklusának kezelésére. A jelenleg Brüsszelben kidolgozás alatt álló stratégia a békéltető megközelítést a büntetővámok megtorlására való készséggel ötvözi.
Az uniós diplomatákat arra utasították, hogy töröljék az utazási terveket, mondják le a partikat és halasszák el a rezidenciák javítását, miután idén jelentősen túllépték a költségvetésüket – írja a Financial Times.
Az Európai Bizottság félretette a halak visszadobásának pazarló gyakorlatának visszaszorítására tett kísérletét, és lemondott a jogi lépésekről öt tagállam ellen, amelyeket azzal vádolnak, hogy nem hajtják végre a túlhalászás elleni szabályokat. A meghátrálás a halászati ágazat ellenőrzésére vonatkozó bizottsági megközelítés megváltoztatását jelzi, és egyes diplomaták szerint a döntés az EU összes part menti államában egyszerűbb helyzetet teremthet – írja a Financial Times.
Nincs ellátási probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt, hogy Ukrajna kőolajszállítási korlátozást vezetett be az orosz Lukoil cégre, a Bizottság egyelőre tájékozódik, és döntést fog hozni, amelynél arra törekszik, hogy minden félnek megfelelő legyen – ezt hangsúlyozta szokásos déli sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön.
Az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormánnyal szemben, mivel a tagállamok közül egyedüliként adott június végi írásos nyilatkozata ellentmond az Európai Unió Bírósága egyik konkrét határozatának, valamint az Unió harmadik országok választottbíróságaival és bíróságaival kapcsolatos álláspontjának – derült ki a brüsszeli testület mai bejelentéséből. Az ügyek kronológiája, és tartalma arra utal, hogy a különutas magyar magatartást az (is) motiválhatta, hogy védje a kormány az MVM orosz gázbeszerzését, amely érdekében május végén egy rendkívüli kormányrendeletet is kiadott.
Több időre van szüksége 3 napnál az Európai Bizottságnak arra, hogy információkat gyűjtsön és elemezze a jogi helyzetet – ezt mondta Valdis Dombrovskis a Lukoil-ügybeli magyar és szlovák kormányzati beadványról a Financial Timesnak.